Nagy örömmel jelentjük, hogy sikeresen lezajlott a 11. Söjtöri Motoros Találkozó és Deák Emléktúra. Az időjárás idén a szokottnál is kegyesebb volt, így 140 motoros (+1 veterán LADA) érkezett reggel a Deák Ferenc Emlékházhoz. A megnyitó után népes csapatunk Zalaapátiba gurult, ahol Vincze Tibor polgármester úr és a helyi segítők jóvoltából frissítőben részesültünk. Itt tartottuk meg az ügyességi versenyt is, melyre sajnos a megszokottnál kevesebben neveztek, ennek ellenére szoros küzdelem zajlott, a 126-350-es kategóriában 1 tized mp döntött az első helyről. Zalaapátiból Keszthelyre motoroztunk, a város főterén, a premontrei gimnázium falán lévő emléktáblánál koszorúzással tisztelegtünk a Haza Bölcse előtt, aki az 1811/12-es tanévben itt tanult. A Balaton fővárosából a szép panorámájú várvölgyi úton közelítettük meg túránk utolsó állomását, Balatonedericset. Papp János polgármester és John Szilárd alpolgármester urak és segítőik közreműködésével szívélyes fogadtatásban részesültünk, ünnepélyes keretek között megemlékeztünk Deák Ferencről (aki többször járt Balatonedericsen, itteni rokonainál), majd a laktató lecsó és langalló után elméleti vetélkedőt tartottunk a tájházban. 

A söjtöri regisztrációkor 66 000 Ft adományt gyűjtöttünk össze a söjtöri mentőállomás dolgozói részére, akik példamutatóan helyt állnak a koronavírus elleni küzdelemben.

​A találkozón megemlékeztünk két, idén elhunyt motoros társunkról, 
Kele Zoltánról és Száraz Istvánról, akik rendszeresen velünk túrzátak.



További képek Farkas Zoltán és Mészáros Zsolt albumaiban
 
A legidősebb motoros Mondai László (76 éves), legfiatalabb Csécs Tamás (16 éves), legidősebb motor Ziegler Csaba 1937-es NSU-ja volt, legmesszebbről (Budapestről) Bognár György érkezett, a Deák totót pedig Vörös Jánosné Edit nyerte. Az ügyességi verseny győztesei:  Kisfalusi Gyula (51-125 ccm-ig), Cseszkó József (126-350 ccm), Fülöp János (350 ccm felett), Varga László (oldalkocsis).  

Köszönjük valamennyi motoros társunknak a részvételt, a Kéklámpás Ördögök Motoros Polgárőr Egyesületnek, a keszthelyi és söjtöri polgárőröknek az útvonal biztosítást, a balatonedericsi, a söjtöri, és a zalaapáti önkormányzatoknak a támogatást, további támogatóinknak a felajánlásokat és rendezőtársainknak a munkát!

 

Üdvözlettel: P12 Laci és D-Csepeles Ricsi, a túra főrendezői
 


Szabó Gábor barátunk videója:
 
Támogatóink:
 
  • Balatonederics Község Önkormányzata
  • Balaskó István Szeleste
  • Görbei Motorosbolt Zalaegerszeg
  • Kéklámpás Ördögök Motoros Polgárőr Egyesület
  • Keszthelyért Polgárőr Egyesület
  • Komáromy Pékség Söjtör
  • Letenyei Húsüzem Söjtöri Mintaboltja
  • Söjtör Község Önkormányzata
  • Söjtöri Polgárőr Egyesület
  • Takács Zsolt Söjtör
  • Zalaapáti Község Önkormányzata
 


Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült. | Adatvédelmi tájékoztató